Út a felsőoktatásba – A jövő egészségtudorai II.

A második alkalommal került megrendezésre, és sikeresen zárult az „Út a felsőoktatásba – A jövő egészségtudorai” képzés a Széchenyi István Egyetemen

A Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Kar szervezésében sikeresen zárult az „Út a felsőoktatásba A jövő egészségtudorai” című felvételi előkészítő program.

A projekt célja az új felvételi rendszerben megszerezhető intézményi 100 felvételi pont összegyűjtése mellett az volt, hogy a résztvevők egy mini egyetemi szemeszter keretében betekintést nyerjenek az egyetemi életbe, kipróbálhassák, hogy milyen az egészségtudományi képzési területen hallgatóként élni az életet, a kurzusokon előadásokat hallgatni, gyakorlatokon részt venni, projekt feladatokat és témadolgozatokat készíteni, vizsgázni, témadolgozatot és Tudományos Diákköri Konferencián hallgatóként egy versenyen megmérettetni magukat.

A felvételi előkészítő programunkat 34, az ország minden részéből érkező hallgató teljesítette. Többségük egyetemünk egészségtudományi képzésein ápolóként, szülésznőként, védőnőként szeretne tanulni, de voltak olyanok is a rekreáció életmód, gyógypedagógus, szakokra jelentkeztek.

A képzés szakmai vezetője, Soósné Dr. habil. Kiss Zsuzsanna egyetemi docens az alábbiakat mondta.

„Leendő hallgatóink egy mini egyetemi szemeszter keretében, 7 egymást követő szombati napon tapasztalhatták meg az egyetemi élet történéseit: szorgalmi (5 alkalom) és vizsgaidőszak (2 alkalom), valamint egy tudományos diákköri konferencia/verseny. A képzés személyes jelenléten alapuló és online oktatási formában valósult meg. A hallgatók öt kurzus keretében ismerkedtek meg az egészségtudományi képzéseink egyes tantárgyaival – mint Campus történet – Hasznos ismeretek egyetemi hallgatóknak, Emberi test, Csecsemőgondozás, Egészségfejlesztő projektek, Ápolás otthon és kórházban – oktatóival, szembesültek a beszámoló és projektfeladat készítés nehézségeivel, a szóbeli és írásbeli vizsgákra történő felkészülés kihívásaival, a vizsgázás izgalmaival. A projekt záró rendezvényén, szakmai zsűri jelenlétében adták elő 10 perces egészségtudományhoz kapcsolódó előadásukat. Gratulálunk minden résztvevőnek, különösen az első három helyezettnek: I. helyezett Kármán Kevin: A stressz hatása a szervezet működésére, II. helyezett Harmos Péter Gergely: Az alternatív dohányzás veszélyei, III. helyezett: Vincze Míra Léda: Gyermekvédelmi jelzőrendszer.

A hallgatók nagyon pozitív visszajelzéseket adtak a programról. Kihívást jelentett számukra az órákon történő részvétel, a tartós figyelem és az interaktív munka, a vizsgák teljesítése, a konferencia előadásokra történő felkészülés és a megmérettetés. Felejthetetlen élményt jelentett számukra az egyetemünkkel történő megismerkedés, az egyetemi hallgatói életbe történő betekintés és annak megélése, valamint új, hallgatótárs-barátok szerzése. Mindannyian megerősödtek abban, hogy jól döntöttek, amikor a Széchenyi István Egyetemre adták be felvételi jelentkezésüket.”

„Út a felsőoktatásba – A jövő egészségtudorai”

a-jovo-egeszsegtudorai-2-20250422.jpg
Programban részt vevő hallgatók és oktatók