Kedves Hallgatóink!
Tisztelt Érdeklődő Látogatók!
A Széchenyi István Egyetem ma Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő egyeteme. Győri polgárként büszke vagyok az egyetemünkre, orvosként és oktatóként pedig arra, hogy a pályám kezdete óta részt vehetek az elsőként főiskolai egészségügyi képzések elindításában, majd az egyetemmé válás nehéz, de közös sikereinkben mindig örömöt adó akadályainak leküzdésében és most az Egészségügyi és Sporttudományi Kar új tanszéki struktúrájának kialakításában.
Az egészségügyben végzett munka az egyik legszebb, a legtöbb sikert adó, kudarcoktól sem mentes, kihívásokkal teli és változatos tevékenység, ami elképzelhető számomra. Ebben nőttem fel, hiszen anyai nagyapámtól kezdve a szüleimen át, a nagynénik, a nagybácsik, az unokatestvéreim, a testvérem az életem párja, vagyis a feleségem és már a gyermekeim is csaknem mindenki az egészségügyben dolgozott vagy dolgozik. Ismerem a szépségeit és a kihívásait egyaránt. Ezekkel együtt mindenkit arra bíztatok a pályaválasztás során, hogy igen, érdemes belevágni. Csak meg kell találni azt a részét az egészség szolgálatának, ami a lélekben a leginkább közel áll az egyéniségünkhöz.
Az egészségügy diagnosztikus, gyógyító és ápolási területei számos lehetőséget nyújtanak a különböző specializációk területén. Emellett még ott van a szervezési, az egészségmegőrzés, a rekreáció, a sportegészségügy és kutatás területe mellett az oktatás lehetősége is. Állandó fejlődési lehetőség a szakmánkban, ami mind az állami, mind a magán egészségügy széles spektrumában hasznosítható.
Hazai szinten is fiatalnak számító, negyed évszázados egyetemünk az egészség- és ápolás tudományok területén nemzetközi szinten is egyre ismertebb és elismertebb. Tevékenységünk az oktatás és a kutatás-innováció egységére épül. Oktatóink jelentős része nemzetközi szinten is elismert szakember, akik nem csak szakmai ismereteik átadásával segíthetik hallgatóink előmenetelét, fejlődését, hanem az évek és évtizedek alatt kialakult egyéni szakmai és emberi szemléletük átadásával adhatnak hosszú távon is segítséget nyújtó útravalót.
A Széchenyi István Egyetem Egészségügyi és Sporttudományi Karának tudományos dékánhelyetteseként és a Klinikai Egészségtudományi és Ápolástani tanszék tanszékvezető egyetemi tanáraként köszöntöm önöket egyetemünkön! Isten hozta önöket!
Prof. Dr. Dézsi Csaba András PhD
tudományos dékánhelyettes, tanszékvezető, egyetemi tanár